| „Én még hiszek abban, hogy egy vers vagy egy jó novella élni segít.”  |
 |
Nagy Gáspár művei, írások a költőről, hozzá írt versek, hírek, események olvashatók a
honlapon. Ugyanitt teljes szöveggel (pdf formátumban) letölthető Görömbei András Nagy Gáspárról írott monográfiája. Ajánljuk még a Digitális Irodalmi Akadémia és a Magyar Elektronikus Könyvtár megfelelő oldalait, továbbá valamennyi műve megtalálható könyvtárunkban is.
A két éve elhunyt Nagy Gáspár költő felesége és gyermekei 2009. január 20-án létrehozták a Nagy Gáspár Alapítványt. Az Alapítvány emlékház kialakítását tervezi Nagy Gáspár szülőházában, amelyben emléket állít szerkesztői (HITEL folyóirat) és közéleti (Bethlen Gábor Alapítvány) munkásságának. Az emlékházat kulturális központként, alkotótáborok színhelyeként kívánja működtetni.
Az Alapítvány emléket állít Nagy Gáspár költő, író, folyóirat- és rádiós-szerkesztőnek, a magyarság hagyományaihoz, a kereszténység örök értékeihez szorosan kötődő életművének, annak érdekében, hogy az életmű a nemzeti kultúra szerves részévé, annak eleven hagyományává váljék.
Az Alapítvány e célokkal segíti a magyar irodalom és a hozzá kapcsolódó társművészetek (képző- és zeneművészet) értékeinek bemutatását, különös tekintettel a XX. század második felétől kezdődően létrejött alkotásokra. Támogatni és ösztönözni kívánja azokat a törekvéseket – határainkon belül és túl – melyek a magyar nép történelem során felhalmozott értékeit tudatosítják, őrzik és gyarapítják.
Dr. Görömbei András (elnök), Pécsi Györgyi (alelnök), Szabó Márta (alapító), dr.Petrik Béla (titkár), Monostori Imre, Ablonczy László, dr. Korzenszky Richárd, Dr. Jánosi Zoltán, Dr. Nagy Gábor, Orosz István, Papp Endre (kurátorok) Forrás
A költő nevét viseli a vasvári Nagy Gáspár Művelődési Központ is.
Életrajz
Egy Vas megyei kis faluban született Nagy Gáspár és Kelemen Erzsébet egyetlen gyermekeként. Minden ősét földművesnek tudta. Gyermekkorának két meghatározó élményköre a paraszti élet és a kereszténység volt. De már kisgyerekként találkozott 1956 élményével is. A forradalom leverése idején náluk is megszálltak Nyugatra menekülő forradalmár diákok. Tőlük hallotta először a forradalom valóságos történetét. 1958 júniusában pedig látta, hogy édesapja és nagybátyja megsiratta a kivégzett miniszterelnököt.
Első verseit általános iskolai tanítónőjének mutatta meg, de aztán évekig nem ír verseket. A bérbaltavári általános iskola elvégzése után a Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákja lett. Nagy élménye lett az ezeréves magyar történelem és kultúra tapintható jelenléte. 1967-ben érettségizett Pannonhalmán. Később is mindig szeretettel emlékezett pannonhalmi éveire, tanáraira és diáktársaira egyaránt.
Az érettségi után egy évig segédmunkásként dolgozott Szombathelyen. Ekkor kezdett el újra verseket írni. Az 1968-as esztendő reményeivel és nagy csalódásaival az írásbeli tisztázásra ösztönözte. A Jelentkezünk című szombathelyi diákperiodikában 1968 őszén már megjelentek a versei. 1968-1971-ben Szombathelyen népművelő-könyvtár szakos főiskolai hallgató volt. 1971-ben kapott diplomát. 1971-ben a Szombathelyen megjelenő Sor című antológiában is szerepelt. Bemutatkozásként írt sorai már ekkor erkölcsi és történelmi érzékenységéről és igényességéről tanúskodtak: „Ösztönösen azokra figyelek, akik azt bizonyítják, hogy a költészet töretlen gerincek kopogtatása, s nem hiszik, hogy a segesvári és szárszói tragédia mindegy lenne az anyaföldnek.”
Szombathelyi kezdő költőként ismerkedett meg a Kilencekkel. Az ő segítségükkel talált rá mestereire: Nagy Lászlóra, Kormos Istvánra, Weöres Sándorra, később Jékely Zoltánra és Pilinszky Jánosra.
Világszemléletének alakulásában fontos szerepe volt 1968-nak. A Prágai Tavasz letörése jegyezte el a történelemmel. A politikai rendőrség is ekkor írta róla az első jelentéseket. Aztán egészen 1989-ig minden lépését számon tartották.
1971-től Budapesten könyvtárosként dolgozott előbb rövid ideig a Zrínyi Katonai Műszaki Főiskolán, majd a Szabó Ervin Könyvtár fiókkönyvtáraiban, 1974-75-ben pedig a Magyar Írók Szövetsége könyvtárában. 1972-75 között esztétikai tanulmányokat folytatott.
1974-ben megnősült, felesége Szabó Márta. Három gyermekük született: Réka (1975), Áron (1979) és Rita (1982).
Kormos István 1973 októberében – költészetének lényeges vonásait pontosan jelző bevezetővel – mutatta be Nagy Gáspárt az Élet és Irodalomban. Ő adta ki első kötetét is 1975-ben a Móra Kiadó Kozmosz sorozatában. 1976-ban pedig meghívta szerkesztőnek a Móra Kiadóhoz. 1976-1980 között dolgozott a Móra Kiadóban. A magyar és világirodalom nagy területeit járta be a Gyöngyszem-sorozat darabjainak összeállításakor, majd elődei és kortársai köteteinek a szerkesztésekor. Néhány év alatt közel száz könyv szerkesztésében vett részt.
1981-től 1985-ig a Magyar Írók Szövetségének titkára. Az írószövetség a nyolcvanas évek elején a szellemi szabadságért való küzdelem legfontosabb szervezete volt. A választmány ülései a politikai hatalom és az írók ütközésének a fórumává lettek. Ezeknek a küzdelmeknek Nagy Gáspár az egyik legaktívabb résztvevője volt. E négy esztendőt később is élete legizgalmasabb, legtevékenyebb periódusának tartotta: „1981-86 között az irodalom és az irodalmi élet e szövetségi keretben a rendszerváltás kísérleti műhelye lett.”
1985-től két évtizeden keresztül a Bethlen Alapítvány titkári feladatait is ellátta. Ez a közadakozásból a nemzet javára létrehozott és fenntartott alapítvány Bethlen Gábor szellemében erősíti az összmagyarság szellemi összetartozását, anyanyelvének és történelmi hagyományainak ápolását.
Nagy Gáspár 1985 márciusáig dolgozott írószövetségi titkárként. Ekkor kellett távoznia a Nagy Imréről az Új Forrás 1984/5-ös számában megjelentetett Öröknyár: elmúltam 9 éves című verse miatt, melyben Nagy Imre tisztességes eltemetéséért és gyilkosainak néven nevezéséért emelt szót. 1986 júniusában pedig a Tiszatáj szerkesztőségét váltották le A Fiú naplójából című verse miatt. Ez a verse tiltakozott a forradalom elárulása ellen, s felmondta az értelmiség és a hatalom 1956 után kötött kompromisszumát.
1988-ban az – évtizednyi próbálkozás után végre engedélyezett – első független folyóirat, a Hitel szerkesztője lett. Ez a folyóirat volt az első legálisan engedélyezett ellenzéki publikációs fórum. Nagy Gáspár 2004-ig dolgozott a Hitel szerkesztőségében. 2004-től a Magyar Katolikus Rádió kulturális szerkesztőségét vezette.
Írószövetségi könyvtárosként, kiadói szerkesztőként, majd írószövetségi titkárként, azután pedig a Bethlen Gábor Alapítvány titkáraként és a Hitel egyik szerkesztőjeként, majd a Magyar Katolikus Rádió szerkesztőjeként szinte minden élő magyar írót személyesen is megismert, gazdag külföldi kapcsolatokat is ápolt.
A nyolcvanas évek közepén megjelent „rendszerváltó” versei és folyamatos ellenzéki magatartása miatt az 1989 előtti politikai hatalom az egyik főellenségének tekintette.
Ő pedig személyes feladatának érezte a diktatúra elleni küzdelmet. Nyíltan szót emelt a történelem tényeinek meghamisítása ellen. Költészetének kezdetektől fogva fontos motívuma lett „ötvenhat”, „október” és „hatvannyolc”. A magyarországi rendszerváltozás folyamatának érzékeny ösztönzője és kritikus megítélője volt.
Költészete a tragikum és irónia, a megrendültség és az ítélkező játék különleges szintézise. Lírai személyiségének erkölcsi, magatartásbeli alapelvei kikezdhetetlenek, történelmi, kulturális és kultikus erőforrások biztosítják érvényességüket. Költői látásmódja a magyar líra metaforikus hagyományához kapcsolódik, de koranalízisét sokszor játékosan, a posztmodern számos elemét is kamatoztatva végzi. Egyéni szóösszetételei, gazdag jelentésű intertextuális játékai, szállóigévé vált tömör ítéletei egyszerre tanúsítják erkölcsi igényességét és szemléleti nyitottságát.
Verseiben a politikai és morális ítélet az esztétikai érték részévé tud válni. Költői világának belső biztonsága, szinte szakrális nyugalma van, miközben érzékeny látleletet készített a diktatúrától és készít a rendszerváltás bonyolult jelenségéről éppúgy, mint a személyiség „egyenes testtartásá”-nak igényéről.
Az összetett esztétikai minőség és etikai szigorúság mellett külön értéke művészetének a folyamatos cselekvő történelmi jelenlét, az emberi sors és benne a magyarság élete alakulásának éber figyelése és megítélése, tanúskodás a háttérbe szorított értékek mellett, az intenzív szellemi tájékozódás, a példaszerű nyitottság.
Verseiben egy szakrális tisztaságú és az etikus magatartást minden körülmények között vállaló költő ítéli meg a kort, amelyben él. Különlegesen gazdag magyar költői hagyományt mozgósít, nagyon sok elődjét és pályatársát szólítja meg verseiben, hogy a szellem és erkölcs tiszta értékeinek tábort szervezzen. Esszéinek közel ezer lapot kitevő két kötete is a szakmai tájékozottság, érzékenység és a közösségragasztó figyelem példaszerű találkozása.
A rendszerváltás előtt Nagy Gáspár költészete beszélt legnyíltabban a kommunista diktatúra bűneiről. Költészete nyílt szembenállás volt a diktatúrával, leleplezte annak módszereit és cselekedeteit. Aztán regisztrálta a rendszerváltás örömét, majd azonnal szót emelt visszásságai, felemássága miatt. Nagy erkölcsi felelősséggel szólt a rendszerváltozás folyamatában megmutatkozó színváltásokról, árulásokról, elvtelen helyezkedésekről.
Költészetének szakrális motívumkincse erősíti föl erkölcsi ítélkezését. Versbeszéde a posztmodern számos elemét is kamatoztatja a költői ítélkezésben. Másrészt viszont van költészetének egy olyan belső, szakrális magja, amelyik a mély keresztény hit őszinte megvallása. Ez a hit ösztönzi és bátorítja arra, hogy néven nevezze a társadalmi és erkölcsi bajokat.
Gazdag hagyományt társít posztmodern elemeket is kamatoztató, groteszk és ironikus szemlélettel. Költészete példa arra, hogy a nyitott, sokféle hagyományt és szemléleti irányt hasznosító költői szintézis ma is lehetséges. Művészete hiteles és érvényes megújítása a magyar irodalom közösségi felelősségtől, cselekvő történelmi jelenlétről mindenkor tanúságot tevő fő vonulatának.
Művészete nemcsak gazdag magyar irodalmi hagyományt újít meg, hanem belső igényből kapcsolódik Közép-Kelet-Európa népeinek irodalmához is. Számtalan kortársával folytat művészi párbeszédet verseiben és prózai írásaiban egyaránt.
Milan Kundera közvetlen ösztönzését is kamatoztató prózakötetének darabjai főként az 1968-as csehszlovákiai események szemléletformáló élményét és hatását mutatják be.
Zónaidő című – tematikusan válogatott verseket, fordításokat, esszéket, interjúkat tartalmazó – „közép-európai napló”-ja pedig arról szól, hogy miféle jelenségekkel kényszeríti szembesülni a költőt a közép-európai „zónaidő”. Bemutatja kapcsolatait Közép-Európa művészeivel. Azok az ő szellemi társai, akikben minden körülmények között élt a „szabadság szerelme”, „a szembenézés bátorsága”, az „egyenes testtartás” igénye. Különösen fontos számára Milan Kundera és Zbigniew Herbert szemlélettágító, ösztönző, bátorító hatása.
Meggyőződése volt az, hogy Közép-Kelet-Európa népeinek együttélése csak akkor lehet emberi minőség?, ha a legjobb művészek is példát mutatnak ebben. Művészetében rendkívül gazdag közép-kelet-európai szellemi kapcsolatok élnek. Még akkor kezdte a szövetségkeresést ezekkel a művészekkel, amikor a kapcsolatkeresés, kapcsolat-vállalás nagy politikai bátorságnak is minősült. A rendszerváltás folyamatában a közép-kelet-európai szellemi szövetségek vállalása a közös szabadságigény kinyilvánítása is volt. Szövetségkötései éppolyan nyílt szembeszegülést jelentettek a kommunista diktatúrával, mint a levert magyar forradalom szellemének az ébrentartása.
Művészetében egyre erősebb hangsúlyt kapott a lét szakrális tartománya. Művészetének belső rendjében a végső igazságtevés transzcendens bizonyosságként jelenik meg.
(Görömbei András)