Kucska Zsuzsa, a Terézvárosi Gyermekkönyvtár volt vezetője tart vetítettképes előadást.

Plakát

“Az első látogatásom Örményországban 2017-ben olyan hatással volt rám, hogy még kétszer visszatértem. Elvarázsoltak

– a hegyek, a kövek, Kőországnak is nevezik az országot,

– a tufából, bazaltból épült templomok,

– a rózsaszín város, Jereván, mely Rómánál is régebbi alapítású,

– az emberek, akikből árad a szeretet

– az ízes ételek,

– a finom örmény konyak, melyet Churchill is szeretett.

Ezeket az élményeimet osztom meg a vetítésre érkezőkkel.

Szót lesz még az örmény nép sorsáról, történelméről, amely sokban hasonló a miénkkel, valamint a magyarországi örmények tevékenységét is összefoglalom.”