„A könyvek tükrök, melyek lehetővé teszik, hogy az olvasók gondolkozva nézzék magukat.”

(Prater és Dyches, 2000)

Könyvtárunkban évek óta Gyógyító sorok címmel olvasókör tartunk havonta egy alkalommal szerdai napokon. Az olvasókör vezetője Nagy Réka.

2018. november 14-én 18 órára szeretettel várjuk régi és új tagjainkat is!

 

Az olvasókör néhány tagja kedvcsináló üzenetként így fogalmazta meg, miért szeret ide járni:

Havonta egy alkalommal saját magunk lelki egészségével foglalkozunk. Személyes kérdéseinkre, elakadásunkra a közösség erejéből kapunk megoldási lehetőséget. A szépirodalmi mű ehhez csak az eszköz, ami megnyitja az embert, megindítja intellektuális érdeklődésünket.

Nagyon szeretem, és érdekesnek találom az olvasóközpontú megközelítést. Végre nem az író életét elemezzük rongyosra, és hogy vajon mire gondolhatott, amikor írta. De ha már egyszer közkinccsé tette, és útjára eresztette az irományát, mindenkire más hatással van, és ez az a hatás, ami engem igazán elbűvöl? megérint? érdekel? magával ragad? Nem is tudom, egyik kifejezéssel sem vagyok teljesen elégedett. Ha mindegyiket összegyúrjuk, az talán nagyából kifejezi, mire gondolok.

Engem mindig feltöltenek ezek az alkalmak, és még akkor is jókedvűen jövök el, ha éppen valamilyen súlyosabb, vagy megrázóbb olvasmányról beszéltünk.

 

Légy a társunk, ha…

  • szereted a mennyei házi sütiket és a teát;
  • havi egyszer szükséged van önmagadra;
  • az élet / munka / család átcsap a fejed felett;
  • szeretsz hallgatni vagy beszélni;
  • szereted vagy utálod a szépirodalmat;
  • nincs időd olvasni, de jó, ha valaki ezt helyetted megteszi;

 

Azért szeretek az olvasókörbe járni:

  • mert az irodalom ledönt tabukat,
  • kinyit kapukat új gondolatokhoz,
  • kiszakít a valóságból, 
  • új kapcsolatokat segít kialakítani, érdekes embereket megismerni,
  • ez a társaság nagyon kedves és nyitott, öröm és feltöltődés együtt lenni pár órát.
  • mert nincs házi feladat, nem kell előre készülni
  • kedvesek a könyvtárosok
  • ha rosszkedvűen jövök, jókedvűen megyek
  • mindig (na jó, általában) meghallgatnak
  • nem muszáj megszólalni
  • még csak egy beszorulás volt a liftben….. ?