Első oldal Vissza Folytatás Utolsó oldal Áttekintés kép
Második túra
2008. október 11.
A napfényes időjárás megduplázta résztvevők számát az első kiránduláshoz képest. Útban a mamutfenyőkhöz megnéztünk néhány nevezetes épületet.
Helytörténeti gyűjtemény
Tűzoltó (Koller) Kápolna
Építéséről írott forrást nem ismerünk. 1774-ben már említik az úrnapi körmenet fontos állomásaként, bejárathoz vezetett a virágszőnyeg. Feltételezhető, hogy 1700-ban a falu egyik határpontján állt. (A másikon a Schieli-kápolna.) A közelében lakó Koller családról kapta nevét, e család gondozta. Az I. világháborús emlékmű építésekor lebontották, kissé távolabb újjáépítették. Hátsó fala a tűzoltószertár falához épült, innen kapta másik nevét.
I. világháborús emlékmű
A kőből rakott támfalon, alacsony fonott vaskerítés szegélyezi a kicsiny liget közepén álló emlékművet. 1929-ben készült. A bronzszobor Martinelli Jenő alkotása, Vignáli R. bronzöntő mester öntötte szoborrá. A sebesült társát támogató katona az áldozat, a barátság, bajtársiasság szimbóluma. Az elesettek, eltűntek névsora olvasható a talapzaton.
Az avatáson 1930-ban Josef von Habsburg főherceg is részt vett.