Első oldal Vissza Folytatás Utolsó oldal Áttekintés Kép
A tizedik túra
Paprikás-patak, solymári vár
2009. június 20.
Az első évad utolsó túrájának hosszát kiadósra terveztem, hogy bizonyíthassuk magunk előtt (is), milyen edzettek lettünk az elmúlt év alatt. A könyvtártól a Korányi mögötti erdőn keresztül jutottunk el a Szépjuhásznéig. Innen a Gyermekvasutat többször keresztezve a Hűvösvölgyi végállomáshoz érkeztünk. Itt pihenésképp buszra szálltunk és elutaztunk Solymár Kökörcsin utcai megállóig, ahol a Paprikás-patak mentén sétáltunk az Alsó-Jegenye-völgyben. Megnéztük az felhagyott dolomitbányát, a Rózsika-forrást. A solymári várban szemerkélt az eső, de most is, mint minden eddigi túránkon, kegyeibe fogadott az időjárás, a jelentősebb csapadék a túra végén hazafelé a 22-es buszon ért el minket . A vártoronyban átadtuk a legidősebb, de egyben legállóképesebb túrázótársunknak kis meglepetésünket. A terveinktől eltérően visszafelé is a Paprikás-patak mentén mentünk. Megálltunk kicsit a vízesésnél.
(Az ismertetések a Cartographia kiadó turistakalauz sorozatának Budai-hegység c. kötete alapján készültek.)